Foglalkozásaink

Pumpa-Bob Ökodesign és Gyorsasági Verseny

A Pumpa-bob gyakorlatilag nem más, mint egy gördeszka, amit WC-pumpa segítségével hajthatnak a gyerekek. Mindenki a saját ízlésének, méretének, erejének, hajlékonyságának a függvényében eldöntheti, hogy ülve, állva, guggolva, hason vagy háton fekve szeretné elindítani illetve hajtani a járművet. Az alapvető ismerkedés után sor kerül egy gyorsasági versenyre, a Makedo segítségével pedig – hasonlóan a Red Bull rendezvényeihez - igazi versenyautóvá, hajóvá vagy bármilyen egyéb közlekedési eszközzé is változtathatják a gyerekek a gördeszkát.

Öko-gőzhajó workshop

Újrahasznosított alapanyagokból hajót készíteni, már önmagában is kihívásnak tűnik. Ha viszont mindez még igazi gőzhajtású motorral is fel van szerelve, amit szintén újrahasznosított anyagokból készítünk, az már igencsak különleges feladat. Ha pedig ezt még haza is lehet vinni és otthon a fürdőkádban is megúsztatni, az már igazi szenzáció.

A foglalkozás keretein belül 50 db öko-gőzhajót gyártunk le közösen a résztvevőkkel.

Igény szerint ez a szám változtatható.

Foglalkozás hossza: kb. 2 óra

re-do-box - építsünk kolorítót!

Ebben a foglalkozásunkban egy városépítő projektre invitálunk minden érdeklődőt.. Cerka Tinka és a szürke Lord című előadásunkhoz kapcsolódóan a résztvevőkkel közösen építjük meg Kolorítót úgy, ahogy csak mi tudjuk. Ezen a megismételhetetlen alkalmon lehetőségük lesz a résztvevőknek bármilyen épületet megvalósítani kartondobozokból, legyen az kitalált vagy egy létező épület mása. Kolorítóban minden elfér, hiszen Kolorító számunkra a béke, az egymás iránti tisztelet és az elfogadás szimbóluma. A foglalkozás két külön napon is megrendezésre kerülhet. Egyik nap a színes, másik nap pedig a grafittal belepett várost alkotjuk meg közösen.

Zoknibáb készítés

A Brub, avagy egy zokni, aminek párja nincs című előadásunkhoz kapcsolódóan egy zoknibáb-készítő workshoppal várjuk a gyermekeket és a szüleiket. Fél pár zokni minden háztartásban akad egy-kettő, így arra biztatjuk a majdani résztvevőket, hogy hozzanak saját alapanyagnak valót. Természetesen mi is készülünk jó pár zoknival.

És, hogy mi mindent lehet zokniból készíteni? Ennek csak a fantáziánk szabhat határt.

Hulladékszer

Foglalkozásunkban újrahasznosítunk, amit csak lehet. Legóból, régi kulcsokból készíthetünk fülbevalót vagy medált, de az egyszerű papírfecnit is gyöngyé varázsoljuk, amiből pedig nyakláncot vagy karkötőt is készíthetünk.

Egy olyan foglalkozás, ami nem csak a gyerekeknek, de a szülőknek is tartalmas elfoglaltságot nyújt, és akár az egész család új ékszerekkel térhet haza.

Re-PET-a

A PET-palack az egyik legnagyobb környezetszennyező a mai világunkban. Foglalkozásunk célja, hogy mindamellett, hogy valami másodlagos célt kíván adni az eldobható műanyag palackok felhasználásának, felhívja a gyerekek és a szülők figyelmét arra, hogy mennyire fontos környezetünk védelme szempontjából, az, hogy mit vásárolunk, és az miben van csomagolva.

ReCikli Kresz-park

Hulladékok újrafelhasználásával készítünk közlekedési táblákat, lámpákat. Ezeket úgy csináljuk meg, hogy egy mobil KRESZ-parkot hozhassunk létre, ahol a gyermekek biztonságos, játékos körülmények között sajátíthatják el a közlekedési szabályok alapjait.

A foglalkozás időtartama min. 2,5-3 óra.

Makedo – Maszk- és jelmezkészítés újrahasznosított anyagokból

A Makedo egy olyan fejlesztő játék, ami újrahasznosított anyagok felhasználására, újraértelmezésére ösztönzi a kicsiket. Rögzítő kapcsok és zsanérok segítségével fejleszthető a gyerekek kreativitása, alkotókészsége, kézügyessége és esztétikai érzéke. Készíthetünk robotot, virágot, maszkot, állatokat, kisautót, de akár nagyot is. Bármit, amit csak megálmodunk. És mindezt hulladék anyagokból ragasztó felhasználása nélkül. Környezettudatosan.

Mi a farsangi jelmezbálra szeretnénk új ötletekkel és konkrét megvalósítással szolgálni a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt.

3d hologram workshop

Hogy a hologram egy bonyolult dolog? Megláthatjátok, hogy nem is annyira bonyolult. Sőt, annyira egyszerű, hogy akár te is elkészítheted és ámulatba ejtheted vele a családodat vagy a barátaidat. Ja, és mindezt persze újrahasznosított anyagokból készítjük.

A foglalkozás hossza: 1-2 óra

öko7 békásmegyeren

Az Óbuda TV riportja a rendezvényről.