Süsüzni mentem! Vadkörte - 2103.07.06.

Dénes Bernáth, 2013. júl. 21. 12:13
Projektünk utolsó foglalkozását a Nagykovácsi körüli erdőkben történő vizsgálódással zártuk.

Az összegyűlt kirándulni vágyókat Kemendi Ágnes fogadta, aki nagy ismerője a környéknek és azoknak a növényeknek, amiket ilyen vagy olyan módon, de hasznosítani tudunk a mindennapi életünkben.

Pár kilométer séta után elértünk egy kis tisztásra, ahol tömérdek hasznosítható növényt találtunk. Volt, amiből természetes festőanyagot nyerhetünk, volt, amiből teát főzhetünk, amivel ételt ízesíthetünk, megehetünk vagy olyan, aminek a gyökeréből vizet nyerhetünk. 

A napot közös vetélkedővel és játékkal zártuk le, ahol ki-ki számot adhatott a frissen szerzett tudásról.

Mai világunk annyira eltávolodott már a természettől, hogy szinte semmit, vagy legalábbis nagyon kevés hasznosítható ismeretet hordozunk a körülöttünk lévő környezetről. Pedig a természet páratlan gazdagságával szembesülni rendkívüli élmény. A növényekről és állatokról szerezhető tudás megtanulásával egy olyan mérhetetlen ismerethalmazt nyitunk ki, ami akár egész életünkre biztosít elegendő tanulni- és megismernivalót. Ebbe a hatalmas halmazba most csak beledugtuk a fejünket, egy pillanatra körbenéztünk, és csak remélni tudjuk, hogy a résztvevők – elsősorban a gyerekek számára – érdekfeszítő ennek a világnak a megismerése, és újabb erőfeszítéseket tesznek azért, hogy végül ők is hasznosítani tudják a tudást.

A fenntartható fejlődés egyénre szabott megvalósításához szükséges ennek a tudásnak a megléte, hiszen a Föld már elérte azt a határvonalat, ahonnan még megmenthető a földi élet. 

2013.07.06. Süsüzni mentem! Vadkörte


Comments