Szamárfül Projekt Produkció

A Szamárfül Projekt Produkció keretein belül olyan előadásokat gyűjtöttünk össze és gyűjtünk össze a jövőben, amik szellemiségüket, ars poeticájukat tekintve hasonlóak, mint a saját előadásaink, de más művészek munkái.

Ennek a kezdeményezésünknek az első darabja az Ajándék, ajándék című korántsem szokványos bohócjáték.


Ajándék!
(Egy bohóc világa)


Ki is az a bohóc? Ebben az esetben nincs arcfestéke, sőt, még piros orra sem. Egyszerűen egy velejéig ártatlan figura, aki mindenben a játékot látja. Még akkor is, ha küzdenie kell érte. És mindig megtalálja partnerét a játékban: a gyermeki lélekkel rendelkező nézőt – legyen az öt, vagy akár ötvenöt éves…
Ez egy zenés-táncos-bábos interaktív gyermekműsor, nagyjából a 3 és 8 év
közöttieknek szól.
Különlegessége, hogy semmilyen szöveg nem hangzik el.
Egy önfeledt szórakozás – néző és fellépő részéről egyaránt – 30-40 percben,
amely a rekeszizmokon kívül csak az arcizmainkat veszi igénybe.

Előadja: Vass Szilárd

Az előadást 3-8 éveseknek ajánljuk.
Az előadás hossza: 30-40 perc


Ajándék!




Comments